Hámori Kriszta vagyok, 34 éves. Kép

 

Úgy tíz évvel ezelőtt kezdtem el én is mélyebben és nagyobb figyelemmel fordulni magam felé. Nekem is akadtak nehézségek és problémák az életemben, amit szerettem volna megváltoztatni. Belevetettem magam az önismereti munkákba, kipróbáltam rengeteg módszert és nagyon sok könyvet elolvastam.  Végül legnagyobb hatással Bert Hellinger módszere volt rám, amit éveken át saját élményként tapasztaltam, majd a német Eurasys Rendszerállító Akadémia keretein belül tanultam meg. Így azon kevés családállító közé tartozom, akiknek erről hivatalos és nemzetközi szinten is elismert végzettsége van. Amikor elsőként vettem részt egy családállítási csoportban, azt gondoltam, ez a módszer egy varázslás, ez maga a csoda és én varázsló akarok lenni! Most, néhány évvel az első élmény után azt gondolom, hogy a módszer valóban egyedi képességekkel rendelkezik, valóban különleges hatása van a személyiségre, de semmi esetre sem hagyhatjuk ki az egyén akaratát és tudatos cselekvését a változási folyamatból. 

 

Kép

 

Két diplomát szereztem, mindkettőt a felnőttképzés területről. Jelenleg saját cégemet vezetem, ami készségfejlesztéssel, vezetőképzéssel és családállítással foglalkozik.

 

Tanáraim:

Dr. Angster Mária

Mattyasovszky László

Dr. Wilfried Nelles

Wilfried de Philipp

Heinrich Breuer

Dr. Guni Leila Baxa

Csurgó Sándor

Agnes és Manfred Sruckmeier

Ilka Schmidt

Barbara Innecken

 

Ajánlom a módszert mindenkinek, akinek akadnak nehézségei a párkapcsolatában, szüleivel, gyermekeivel, vagy akár a szakmai életében.